A helyzet az, hogy vége lesz, jó, hogy volt, de már nincs értelme. Úgy 2 hónapja jött az infó "két hét múlva mehetsz." Ezt az igazgató közölte. Kiderült, hogy azért, mert jönnek a nyári sérültek, magában ezt gondolhatta: "Menj már, kell a hely!" Az intézeten belül egy egy lábú bottal közlekedtem, de a három lábúval kellett hazmennem, mondván, nem tudnak az egy lábúra receptet adni. Ez is akkora hülyeség. Na mindegy. Az egy lábút megvetettem a gyógytornászommal.
Mert hogy jár hozzám, hetente háromszor, és mikor elmegy úgy néz ki a pólóm, mintha vizes póló verseny lett volna fiúknak. De ennek az eredménye, hogy már stabilan közlekedek a lakásban bot nélkül. És mostmár bármeddig, bárhova, csak néha a csípőm úgy gondolja, hogy remegnie kell (én nem, de ez nem érdekli), ilyenkor mindenféle közbeavatkozás nélkül remeg. Ekkor kell a bot. Na, nem azért, hogy megverjem vele a csípőmet, mert az fájna. Az egy nagyon instabil helyzet.
Voltam kontrollon az OORI-ban, nov. 12-én, majd voltam kontrollon a Péterffy Sándor utcai kórházban, ott voltam az OORI előtt. Oda jó volt menni két lábon a Péterffybe, mert ugye mikor elkerültem onnan, fekvőbeteg voltam, és nyilván a beszédem is sokkal rosszabb volt. Apám levitt a második emeletre, aztán bekanyarodtunk egy folyosóra, nézem, hogy minek, csak nem akar az intenzívre vinni? Be nem, de az ajtóhoz elmentünk, hogy lássam elvileg, honnan indultam, de nekem nagyon rossz érzés volt. Sokan felismertek, még az adminisztrátor is, mosolyogtam, meg beszélgettünk, mintha ezer éves ismerősök lennénk, de magamban ezt gondoltam: "Te meg ki vagy?" Persze, sokakat felismertem, de ami megdöbbentett, hogy mindenki emlékezett rám.
Szóval kint vagyok végre, ennek a blognak meg már nincs értelme. A sajátomat írom sűrűn (csakos.blogol.hu), de mivel ez nem az enyém, nem az én jelszavam, nem tudok vele foglalkozni. Úgyhogy több bejegyzés itt nem lesz. Sziasztok!
